#3

A hétfők mindig cselesek, még amikor úgy tűnik, jól indulnak, akkor is előrukkolnak valamivel, ami lesokkolja az embert.
Reggel szokásos ütemben haladtunk a busszal, mindenféle baromságokról beszélgettünk Fruzsival és Pattival, természetesen Dzsesszika&Dzsesszika megint beálltak hozzánk, mintha kötelező lenne ott kapaszkodni, ahol mi állunk. Oké, nem vagyok pelenkás, nem azért csinálok ügyet belőle, mert a korlátra rá van írva a nevem. Csak egyszerűen van valami furcsa abban a csajban, meg a kistestvérében, és pontosan nem tudjuk, melyiket hívják Dzsesszikának, de az egyiket igen, és ez nekünk bőven elég.

Szóval ott, akkor nagyon büszke voltam magamra, mint nagytesó, mert mindhárman (akkor már Barbi is ott volt) szörnyülködve figyeltük, ahogy a kislány (olyan elsős lehet) szépen kiszedi az orrából a fikát, aztán egy (és több) határozott mozdulattal belekeni a csőbe.

Nem véletlenül játszottunk az út további részében "ki tud kapaszkodás nélkül talpon maradni"-t.
A nagyobbik Dzsesszika pedig ott állt mellette, és nem csinált semmit. Én már rég izomól tarkón billentettem volna tesómékat egy ilyen akció elvégeztével - tegyük hozzá, hogy ők sosem csináltak volna ilyet, akármilyen kis nyámnyilák.

Az incidens után az első pár óra unalmasan telt. Illetve annyira mégsem, megint sikerült beégetni magam, mert most sokan azt hiszik, hogy Kristófhoz akarok feleségül menni. Csak mert ő azt mondta a "mi lesz belőled 10 év múlva"-játékban, amit angolon játszottunk, hogy személyi edző lesz, én pedig később már nem tudtam megmásítani az "együtt élek a férjemmel, aki személyi edző" című mondatomat, mert nem magadról kellett beszélni, hanem a padtársadról. Kitti pedig mindenféle gyanú nélkül benyögte helyettem.

I still hate my class.

Bioszon végleg megsemmisült az osztálybeli férfiakban lévő morzsaméretű becsületesség és tekintély. Nóri, aki kb. 40 kiló és 160 centi, elájult, és minden lány nyüzsgött, hogy le kéne vinni, a fiúk meg ültek a seggükön, aztán amikor valamelyik csaj rájuk ripakodott, végül NÉGYEN cipelték le szerencsétlent az orvosi szobába. Az 10-10 kiló. Belegondoltam, hogy mit kezdenének az én 60 kilómmal. Talán darut bérelnének?

Az új matektanár úgy ír a táblára, hogy sem a terem bal, sem pedig a jobb feléből nem lehet látni, mert vagy erről az oldalról takarja, vagy arról. Szerintem idén elbúcsúzhatok az oly szépen kiérdemelt négyesemtől.

Biosz fakon végre elült mellőlem az a buzgómócsing csaj, de "cserébe" kaptunk még három 13/D-st, akik végigröhögcsélték az órát. Azon tűnődtem, miért mondják azt ránk, hogy mi vagyunk a kicsik és az éretlenek, ha a D-sek röhögnek azon, hogy "kutikula", és azon, hogy a szomszéd suli udvarán valaki állatkerti hangokat ad ki.

De vége lett a napnak, és mehettem haza, kihagyva a "kötelező" végzős gyűlést, amit az "évfolyambuli" nevezetű facebookos csoportban szerveztek meg. Én csakúgy, mint az osztálycsoportból, ebből is hiányzok, mert az évfolyambulin nem vettem részt. Így nem mentem a gyűlésre sem, nem volt kajám, se pénzem, nem fogok éhezni 5-ig. Így is kevés a két szendvics 3-ig egy olyan zabagépnek, mint én.

Kosarazni akartam ma tesómmal, de esik az eső, így maradok az írásnál. Szerencsére meg is jött, tehát holnap valószínűleg kellemes görcsökre ébredek.

Amúgy mostanában sokkal jobb hangulatom van a suliban, mint az elmúlt tanévben... ez a más társaságnak és az antiszoc-zenehallgató életmódomnak köszönhető. Meg annak, hogy ha valami rossz dolog akarja befészkelni magát az agyamba, felidézek egy dalszöveget, vagy kitalálok valami idegesítő pótcselekvést. Ma a cuppogtatás és kacsingatás volt a soros...
De legalább Pattit nem zavarja.