#10

" Felesleges szerepeket játszanunk. Most már azt akarom, hogy önmagad légy. A belső. Hogy úgy beszélj velem, mintha magadban beszélnél."

Az élet megy tovább, és én még mindig egy másik világban élek. Ami nem baj, sőt.

Alig egy hónap, és az a bizonyos tizennyolcadik már el is múlt - bár kétlem, hogy ez bármit is változtatna, azért mégis vehetek majd sört. Aztán angol érettségi. Van egy sanda gyanúm, hogy az írásbeli utáni hónapot még ki kell húznom úgy, hogy bejárok órára. Pedig szívem szerint már nagyon menekülnék.
Néha én is meglepődöm, mennyire jól megy az írás mostanában - bár a rajzolás menne így. Bámulom a papírt, amin a Shakunak célzott rajz van, és arra gondolok, hogy felmegyek a padlásra, és keresek a tíz évvel ezelőtti munkáim közül valami hasonlót.

Sikerült illatos körömlakkot vennem. Nem is tudtam, hogy létezik ilyen. Evanescencet hallgatok, és fújkálom az orrom, mert sikerült megfáznom a hétvégére. Remélem, holnapra elmúlik. Edzeni sem tudtam, mert féltem, hogy megfulladok, ráadásul hideg is volt a szobámban, ahol minden nap legalább öt döglött legyet találok a padlón. De legalább döglöttek.

Elfogyott a nescafé. Újabb ok, amiért utálni fogok holnap hazajönni. Ráadásul hétfő lesz, kíváncsi vagyok, mivel rukkol elő az élet. A múltkori légyszaporító trükk nem is volt rossz.

Egész héten a másik csoport angoltanárjával leszünk, aki gyűlöl minket. Mondjuk most, hogy Balázs nem jár órára, talán végre nem fog baszogatni. De Kittivel megbeszéltük, hogy mi leszünk a Balázs-imitátorok: órán csámcsogva eszünk, sőt; átdobáljuk a másik szájába a kaját a termen keresztül, odaülünk mindenkihez, és hangosan sutyorgunk a fülébe, és nagyokat röhögünk a tanár megjegyzésein. (Na jó, igazából ENNYIRE nem rossz. )

Kíváncsian várom.