nem gyújtottam fel semmit
megint nem tudom, mit kéne írnom
aludni akarok
vagyis előtte buffyt nézni
olyan jól el tudok veszni benne
csak kevés a szexjelenet
a jared leto miért néz ki úgy mint Jézus
nagyon sok tortát ettem
vannak ötleteim
holnap hétfő
de olyan "mindegy" érzésem van
ma kiszedtem a színt a hajamból
van benne két vörösesbarna tincs
fogalmam sincs hogy sikerült
de jövő héten le akarom szedni all the black
és akkor megint lehet ilyen...ilyen....seszínű
mondjuk itt pont szőke
na megyek zuhanyozni
2014. március 30., vasárnap
2014. március 29., szombat
unatkozom
gyere gyújtsunk fel valamit
papírdarabokat
aztán dobáljuk a kukába
előbb utóbb lángra kap
unatkozom
aludnom kéne
csak lefeküdni és hagyni hogy megszűnjön a világ
az egész világ
átaludni a vasárnapot is
unatkozom
üss meg
unatkozom
gondolkozom
gyere szökjünk el
rúgjunk be és aludjunk el egy padon
valahol az isten háta mögött
ahol senki se talál meg
gyere gyújtsunk fel valamit
papírdarabokat
aztán dobáljuk a kukába
előbb utóbb lángra kap
unatkozom
aludnom kéne
csak lefeküdni és hagyni hogy megszűnjön a világ
az egész világ
átaludni a vasárnapot is
unatkozom
üss meg
unatkozom
gondolkozom
gyere szökjünk el
rúgjunk be és aludjunk el egy padon
valahol az isten háta mögött
ahol senki se talál meg
-szépek a csillagok
-menj haza.
-itthon vagyok. kint ülök az udvaron.
-mi van rajtad?
-pizsama...
-menj be. most.
-nem akarok. jó itt.
*
-mit csináljak?
-csak hallgass meg... aztán mondj valami okosat.
*
-tudod ez olyan, mintha lenne egy asztal, amibe mindig belerúgsz. egy idő után már észre sem veszed. én is mindig belerúgok ebbe az asztalba, és már tökre megszoktam. csak most rám esett egy kibaszott zongora.
-bújj ki alóla.
-hívtam egy zenészt. épp vele beszélek.
-a zenész nem biztos, hogy elég erős, hogy felemelje a zongorát.
-de legalább játszik rajta
*
-nem mondom azt, hogy tegyél úgy, mintha semmi nem történt volna...
-úgy fogok tenni, ismersz
-tudom...
*
-és milyen a könyvem?
-hát... mennyire valóságos, és mennyire kitalált?
-mixelve.
-gondoltam.
-önző egy dolog, de valakinek csak jó lesz...
*
-menj haza.
-itthon vagyok. kint ülök az udvaron.
-mi van rajtad?
-pizsama...
-menj be. most.
-nem akarok. jó itt.
*
-mit csináljak?
-csak hallgass meg... aztán mondj valami okosat.
*
-tudod ez olyan, mintha lenne egy asztal, amibe mindig belerúgsz. egy idő után már észre sem veszed. én is mindig belerúgok ebbe az asztalba, és már tökre megszoktam. csak most rám esett egy kibaszott zongora.
-bújj ki alóla.
-hívtam egy zenészt. épp vele beszélek.
-a zenész nem biztos, hogy elég erős, hogy felemelje a zongorát.
-de legalább játszik rajta
*
-nem mondom azt, hogy tegyél úgy, mintha semmi nem történt volna...
-úgy fogok tenni, ismersz
-tudom...
*
-és milyen a könyvem?
-hát... mennyire valóságos, és mennyire kitalált?
-mixelve.
-gondoltam.
-önző egy dolog, de valakinek csak jó lesz...
*
2014. március 28., péntek
vannak dolgok, melyek sohasem változnak
még ha el is hiszed
elhittem
mindig nagyon bénának éreztem magam
mindenben
egyrészt azért, mert azt mondták
másrészt, mert az voltam
de tényleg úgy érzem, fejlődtem röpiben
én voltam a csapatkapitánya az osztály csapatának
ritkán rontok
elmentem anyáék csapatába
másfél év kihagyással
akkor még szar voltam és nem akartam elrontani a játékukat
és ma éreztem, hogy jól játszok
annyira jól éreztem magam
végig mosolyogtam
néha kihagytam, de az mindenkivel megesik
és amikor vége lett, és mentünk hazafelé
csak annyit kérdeztem: na, fejlődtem?
Patti rávágta, hogy "ja, tökre"
de anya csak annyit mondott: hát...
nincs dicséret
rohadtul nincs dicséret
sőt, nincs semmi
tények sincsenek
miért csinálom
akkor már feleslegesnek éreztem
teljesen feleslegesnek
mintha semmit nem jelentett volna
az én sikerem, igen
de mit érek vele
ha őt nem érdekli
csak el akarok menni innen
legszívesebben sose jönnék vissza
nem tudtam bizonyítani soha
és belefáradtam a próbálkozásokba
de legalább a mosogatógépet kipakoltam
még ha el is hiszed
elhittem
mindig nagyon bénának éreztem magam
mindenben
egyrészt azért, mert azt mondták
másrészt, mert az voltam
de tényleg úgy érzem, fejlődtem röpiben
én voltam a csapatkapitánya az osztály csapatának
ritkán rontok
elmentem anyáék csapatába
másfél év kihagyással
akkor még szar voltam és nem akartam elrontani a játékukat
és ma éreztem, hogy jól játszok
annyira jól éreztem magam
végig mosolyogtam
néha kihagytam, de az mindenkivel megesik
és amikor vége lett, és mentünk hazafelé
csak annyit kérdeztem: na, fejlődtem?
Patti rávágta, hogy "ja, tökre"
de anya csak annyit mondott: hát...
nincs dicséret
rohadtul nincs dicséret
sőt, nincs semmi
tények sincsenek
miért csinálom
akkor már feleslegesnek éreztem
teljesen feleslegesnek
mintha semmit nem jelentett volna
az én sikerem, igen
de mit érek vele
ha őt nem érdekli
csak el akarok menni innen
legszívesebben sose jönnék vissza
nem tudtam bizonyítani soha
és belefáradtam a próbálkozásokba
de legalább a mosogatógépet kipakoltam
2014. március 27., csütörtök
naszóval
végre egy hétvége, amit itthon töltök, azt nem mondom, hogy nyugodtan, mert tesómnak szülinapja van, és lesz tortasütés, meg vendégek, meg minden, dee viszonylag lesz időm.
jövő héten megyek futni, addigra össze kell szednem magam, most kitaláltam, hogy holnap reggel igenis felkelek fél 6-kor, és kimegyek futni, aztán ezzel a pénteki edzés letudva, szombaton este megyek, vasárnap pedig lehet, hogy megint reggel, még nem tudom... de nem akarom egy nap sem kihagyni, ezért, ha tudom, hogy hétre érek haza, akkor reggelre időzítem az edzést
most pedig egy pihentető edzést fogok csinálni a drága kedves bal lábamnak, ami egész nap különböző pontokon fáj
2014. március 25., kedd
*
mielőtt idekattintottam ebbe a fehér téglalapba, annyira tudtam, hogy mit akarok írni
de most már fogggggalmam nincs.
ideadta a pulcsiját... megint nem öltöztem fel rendesen
a kedvenc pulcsija
azt mondta, cuki vagyok benne, és megölelt
elkísért egy darabon, és arról beszélgettünk, hogy nekünk közös zoknijaink lesznek
feketék
mert mind a ketten a fekete zoknikat szeretjük
és abból veszünk pár tucatnyit
(furcsa terveink vannak így érettségi előtt)
aztán itthon nagyi észrevette, hogy lyukas a pulcsi
megvarrtam
egész szépen megvarrtam
jó illata van
*megszagolja*
igen, tényleg
azt hiszem, ebben fogok aludni
de most már fogggggalmam nincs.
ideadta a pulcsiját... megint nem öltöztem fel rendesen
a kedvenc pulcsija
azt mondta, cuki vagyok benne, és megölelt
elkísért egy darabon, és arról beszélgettünk, hogy nekünk közös zoknijaink lesznek
feketék
mert mind a ketten a fekete zoknikat szeretjük
és abból veszünk pár tucatnyit
(furcsa terveink vannak így érettségi előtt)
aztán itthon nagyi észrevette, hogy lyukas a pulcsi
megvarrtam
egész szépen megvarrtam
jó illata van
*megszagolja*
igen, tényleg
azt hiszem, ebben fogok aludni
2014. március 24., hétfő
-
úgy érzem, összegezni kéne a dolgokat, mintha írnom kéne, csak nem is tudom...
szóval ugye volt a csütörtök, amikor anyáék olyan szinten felidegesítettek, hogy földhöz vágtam a késeket, aztán bejöttem a szobámba, és elborult az agyam... már csak arra emlékszem, hogy tiszta vér a pizsamám alja, a kezemről is sikeresen leégettem a bőrt, úgy néz ki, mintha valaki elég szépen beleoltott volna egy-két csikket...
furcsa azt érezni, hogy amikor itthon rendbe jönnek a dolgok, akkor máshol romlanak el. aznap este megfogadtam, hogy feladom, hogy mostantól nem próbálok olyan kényszeredetten megfelelni nekik. kicsempésztem anya fiókjából a wonderlandet, keseregtem,hogy nem tudtam olyat írni, amit a 2. fejezetnél tovább tudott volna olvasni... sírtam a könyvem felett, és arra gondoltam, hogy nem kell tudniuk. követtek el hibákat, de talán én voltam túlságosan más, talán tesómék különbek lesznek, talánok sokasága játszott a fejemben. aztán másnap megkérdezte, hogy én vittem-e el az "izémet". és mondtam, hogy igen, kell Pattinak, de igazából még most is itt van valahol a szobámban.
a péntek hazugság volt, a világnak való mosolygós hazudás, étlen-szomjan hazudás, Balázzsal csak ültünk az ágyon, és egymás ellen süllyedtünk, a problémák gyakorlatilag ugyanazok, megrekedtünk a gyermekkor és a felnőttkor küszöbén, és ők, a szülők, nem tudják, mit tudunk mi, és mit kellene még nekik tudniuk.
aztán mondtam, hogy most dönthetünk: vagy süllyedünk tovább, és kitart a rossz hangulat isten tudja meddig , vagy rájövünk, hogy az egészen nem segíthet ez az állapot, hogy cselekednünk kell, vagy nem cselekednünk, de nem segít semmit, ha csak agyalunk rajta.
és az utóbbi történt, végül csak feküdtünk, és mosolyogtunk, és arról beszélgettünk, hogy milyen hülyén néznének ki a szüleink nagyszülőkként, és azt mondta, hogy ha egy évet kibírunk úgy, hogy összeköltözünk, akkor megkéri a kezem. és nevettem.
nehezen hiszek az ilyenekben. de akkor olyan jó volt elhinni...
nem tudok mást tenni, elhiszem. mert ez boldoggá tesz, aztán lehet koppanok, de kit érdekel... nem lehet nem koppanni.
szombaton koncerten voltunk... akkor látta meg anya a hegeimet, amikor öltözködtem... hatszor öltöztem át... lyukacsos fekete harisnyában voltam... és bakancsban... és Balázs azt mondta, hogy mindig így kell öltöznöm koncertre... ha már suliba túl sok lenne :'D
aztán berúgtam, csuklottam, énekeltünk, tomboltunk, táncoltunk, hazamentünk, képszakadás...
másnap tényleg másnap volt, kevés vizet ittam. aludtam egy csomót, tanultunk, valami érdekes ösztön által beletettem a fogkefémet a hamutartóba... :D
de most már itthon leszek. ez az egyetlen hely, ahol muszáj elviselniük, ahol még ha a terhére is vagyok valakinek, nem mondhatja azt, hogy szevasz. ide tartozom, asszem.
szóval ennyi volt a hétvége...
szóval ugye volt a csütörtök, amikor anyáék olyan szinten felidegesítettek, hogy földhöz vágtam a késeket, aztán bejöttem a szobámba, és elborult az agyam... már csak arra emlékszem, hogy tiszta vér a pizsamám alja, a kezemről is sikeresen leégettem a bőrt, úgy néz ki, mintha valaki elég szépen beleoltott volna egy-két csikket...
furcsa azt érezni, hogy amikor itthon rendbe jönnek a dolgok, akkor máshol romlanak el. aznap este megfogadtam, hogy feladom, hogy mostantól nem próbálok olyan kényszeredetten megfelelni nekik. kicsempésztem anya fiókjából a wonderlandet, keseregtem,hogy nem tudtam olyat írni, amit a 2. fejezetnél tovább tudott volna olvasni... sírtam a könyvem felett, és arra gondoltam, hogy nem kell tudniuk. követtek el hibákat, de talán én voltam túlságosan más, talán tesómék különbek lesznek, talánok sokasága játszott a fejemben. aztán másnap megkérdezte, hogy én vittem-e el az "izémet". és mondtam, hogy igen, kell Pattinak, de igazából még most is itt van valahol a szobámban.
a péntek hazugság volt, a világnak való mosolygós hazudás, étlen-szomjan hazudás, Balázzsal csak ültünk az ágyon, és egymás ellen süllyedtünk, a problémák gyakorlatilag ugyanazok, megrekedtünk a gyermekkor és a felnőttkor küszöbén, és ők, a szülők, nem tudják, mit tudunk mi, és mit kellene még nekik tudniuk.
aztán mondtam, hogy most dönthetünk: vagy süllyedünk tovább, és kitart a rossz hangulat isten tudja meddig , vagy rájövünk, hogy az egészen nem segíthet ez az állapot, hogy cselekednünk kell, vagy nem cselekednünk, de nem segít semmit, ha csak agyalunk rajta.
és az utóbbi történt, végül csak feküdtünk, és mosolyogtunk, és arról beszélgettünk, hogy milyen hülyén néznének ki a szüleink nagyszülőkként, és azt mondta, hogy ha egy évet kibírunk úgy, hogy összeköltözünk, akkor megkéri a kezem. és nevettem.
nehezen hiszek az ilyenekben. de akkor olyan jó volt elhinni...
nem tudok mást tenni, elhiszem. mert ez boldoggá tesz, aztán lehet koppanok, de kit érdekel... nem lehet nem koppanni.
szombaton koncerten voltunk... akkor látta meg anya a hegeimet, amikor öltözködtem... hatszor öltöztem át... lyukacsos fekete harisnyában voltam... és bakancsban... és Balázs azt mondta, hogy mindig így kell öltöznöm koncertre... ha már suliba túl sok lenne :'D
aztán berúgtam, csuklottam, énekeltünk, tomboltunk, táncoltunk, hazamentünk, képszakadás...
másnap tényleg másnap volt, kevés vizet ittam. aludtam egy csomót, tanultunk, valami érdekes ösztön által beletettem a fogkefémet a hamutartóba... :D
de most már itthon leszek. ez az egyetlen hely, ahol muszáj elviselniük, ahol még ha a terhére is vagyok valakinek, nem mondhatja azt, hogy szevasz. ide tartozom, asszem.
szóval ennyi volt a hétvége...
...
csúnya nagyon
nem mutatom meg
anya észrevette
megkérdezte, mi az
mondtam, hogy nem mondom meg
azt mondta, forduljak meg
nem fordultam meg
állt mögöttem, én a szekrény felé fordultam
öt perc csönd, és kiment
ilyen egyszerű
annyi mindent mondanék neki, de már mindegy
akkor elterveztem, hogy vége
én feladtam, én nem akarok változást
nekem jó nyakig a szarban, mert meleg
és úgysem tudok hatni rájuk
én csak csinálom a dolgom
és kirepülök a fészekből
"de te ne engedd a vágyaid
és vedd a szárnyaid"
veszem
-
nem kerestem meg az iskolapszichológust
pedig elég erősen meg akartam ölni magam
túl erősen
nem mutatom meg
anya észrevette
megkérdezte, mi az
mondtam, hogy nem mondom meg
azt mondta, forduljak meg
nem fordultam meg
állt mögöttem, én a szekrény felé fordultam
öt perc csönd, és kiment
ilyen egyszerű
annyi mindent mondanék neki, de már mindegy
akkor elterveztem, hogy vége
én feladtam, én nem akarok változást
nekem jó nyakig a szarban, mert meleg
és úgysem tudok hatni rájuk
én csak csinálom a dolgom
és kirepülök a fészekből
"de te ne engedd a vágyaid
és vedd a szárnyaid"
veszem
-
nem kerestem meg az iskolapszichológust
pedig elég erősen meg akartam ölni magam
túl erősen
2014. március 20., csütörtök
2014. március 19., szerda
boldog
szóval boldog vagyok
ottmaradtam nála tegnap
rájöttem, hogy utálok hazamenni
nem azt utálom kifejezetten, amikor itthon vagyok
hanem amikor az iskolában ülök, egyszerűen elfog egy undor, hogy haza kell mennem
néha egész jó, mint pl. ma
beszélgetünk, poénkodunk
de van, amikor hétvégén nem beszélgetek senkivel
és amikor Balázzsal találkozom, akkor jövök rá, hogy több óra telt el úgy, hogy senkihez sem szóltam
de aztán rájöttem, hogy nem lehet az sem az otthonom
és borzalmas érzés volt rádöbbenni, hogy tulajdonképpen sehova se tartozom
de ő azt mondta, hogy hozzá, és kész
rájöttem, hogy minden család el van baszva valahol
Bencééknek a boldog családi életről kellett írni fogalmazást
Bence annyit írt az a4-es lapra: "Nagyon jó."
én még hozzátettem volna: "lehet"
nem, amúgy tudtam volna írni
mert nem mindig szar
idén sem lesz gyerekünk
megjött
ottmaradtam nála tegnap
rájöttem, hogy utálok hazamenni
nem azt utálom kifejezetten, amikor itthon vagyok
hanem amikor az iskolában ülök, egyszerűen elfog egy undor, hogy haza kell mennem
néha egész jó, mint pl. ma
beszélgetünk, poénkodunk
de van, amikor hétvégén nem beszélgetek senkivel
és amikor Balázzsal találkozom, akkor jövök rá, hogy több óra telt el úgy, hogy senkihez sem szóltam
de aztán rájöttem, hogy nem lehet az sem az otthonom
és borzalmas érzés volt rádöbbenni, hogy tulajdonképpen sehova se tartozom
de ő azt mondta, hogy hozzá, és kész
rájöttem, hogy minden család el van baszva valahol
Bencééknek a boldog családi életről kellett írni fogalmazást
Bence annyit írt az a4-es lapra: "Nagyon jó."
én még hozzátettem volna: "lehet"
nem, amúgy tudtam volna írni
mert nem mindig szar
idén sem lesz gyerekünk
megjött
2014. március 17., hétfő
hétvége
fürdőkád
víz
haj
ő
én
hamutartó
cigaretta
mosoly
párnák
mosoly
mosoly
mosoly
ágy
film
nutellás palacsinta
voltak könnyek is?
talán
igen
de
mosoly
mosoly
"miért van az-"
mosoly
mosoly
"-hogy nem tudlak elengedni"
víz
haj
ő
én
hamutartó
cigaretta
mosoly
párnák
mosoly
mosoly
mosoly
ágy
film
nutellás palacsinta
voltak könnyek is?
talán
igen
de
mosoly
mosoly
"miért van az-"
mosoly
mosoly
"-hogy nem tudlak elengedni"
2014. március 14., péntek
olyan, mintha össze lennénk kötve
fellépés közben ütötte a combjaimon az ütemet
meg Patti seggén
a kis huncut, még jó, hogy nem vagyok féltékeny
tesiórán nagyon ráesett a labda a hüvelykujjamra
nagyon-nagyon
befásliztam
miközben ők kint voltak, végigcsúszott a műfüves pályán
lehorzsolta a térdét
képesek vagyunk egyszerre összetörni magunkat
olyan szinten elment a hangom az énekkaron
hogy tenorban énekeltem a nemzeti dalt
holnap megyek Balázshoz
egész hétvégén ott leszek
meg kéne gyógyulni
torok-ügyileg
fellépés közben ütötte a combjaimon az ütemet
meg Patti seggén
a kis huncut, még jó, hogy nem vagyok féltékeny
tesiórán nagyon ráesett a labda a hüvelykujjamra
nagyon-nagyon
befásliztam
miközben ők kint voltak, végigcsúszott a műfüves pályán
lehorzsolta a térdét
képesek vagyunk egyszerre összetörni magunkat
olyan szinten elment a hangom az énekkaron
hogy tenorban énekeltem a nemzeti dalt
holnap megyek Balázshoz
egész hétvégén ott leszek
meg kéne gyógyulni
torok-ügyileg
2014. március 13., csütörtök
"ha lesz egy gyerekem... banánnak fogom elnevezni."
"én meg körtének."
-
"én is ezt akartam mondani."
"nem is mondtam semmit."
-
"nem vagyok dagi?"
"mi?"
-
"én mindent szeretek benned!"
"az a baj, hogy van is mit szeretni rajtam..."
"hát nem mindenkinek van ennyi foga..."
"túl sok zsír!"
"kend már a kenyeremre, lécci"
-
"de mi van a röplabdapálya szélén?"
"csenge"
-
"na jó, akkor nyáron elutazunk."
"ugyan hova mennénk?"
"én vezetek. elkérem a kocsit. elmegyünk..."
"de hova?"
"Tatabányára!"
"miért pont oda?"
"tatát bányászni."
"én meg körtének."
-
"én is ezt akartam mondani."
"nem is mondtam semmit."
-
"nem vagyok dagi?"
"mi?"
-
"én mindent szeretek benned!"
"az a baj, hogy van is mit szeretni rajtam..."
"hát nem mindenkinek van ennyi foga..."
"túl sok zsír!"
"kend már a kenyeremre, lécci"
-
"de mi van a röplabdapálya szélén?"
"csenge"
-
"na jó, akkor nyáron elutazunk."
"ugyan hova mennénk?"
"én vezetek. elkérem a kocsit. elmegyünk..."
"de hova?"
"Tatabányára!"
"miért pont oda?"
"tatát bányászni."
2014. március 12., szerda
párbeszédek
"te vagy a legjobb dolog az életemben."
"tényleg?"
"tényleg."
"milyen szar lehet akkor a többi..."
-
"miért van gyufa a zsebedben?"
"mert cigiztem."
"minek? elrontod a tüdejedet."
-
"miért álltunk meg?"
"megvárjuk a másik buszt."
"mi?miért?mikor jön?"
"tizenöt perc"
"miért nem öltem meg magam, amikor még nem volt késő..."
-
"én most akkor is iszok egy kakaót, ha megköveztek."
-
"nincs még megzenésítve a dalod?" (anya)
-
"na, például így most minden jó. és ha úgy érzed, elromlik, emlékezz erre a pillanatra."
-
"ez a felejtés ragályos. mikor karmoltál ki?"
-
"ilyenkor olyan fejed van, mint egy kislánynak, aki rosszat csinált, és el akar bújni, de aztán mégis visszajön."
-
"kettőnk közül nem akarsz inkább te gyereket szülni?"
-
"van egy szendvicsem... elszívjuk felesbe?"
-
"nekem tényleg az a legborzasztóbb rémálmom, hogy valami dagadt ember testében ébredek, aki nem tud megmozdulni."
-
"éhes vagyok és agresszív"
"de miért vagy agresszív?"
"MERT ÉHES VAGYOK"
"tényleg?"
"tényleg."
"milyen szar lehet akkor a többi..."
-
"miért van gyufa a zsebedben?"
"mert cigiztem."
"minek? elrontod a tüdejedet."
-
"miért álltunk meg?"
"megvárjuk a másik buszt."
"mi?miért?mikor jön?"
"tizenöt perc"
"miért nem öltem meg magam, amikor még nem volt késő..."
-
"én most akkor is iszok egy kakaót, ha megköveztek."
-
"nincs még megzenésítve a dalod?" (anya)
-
"na, például így most minden jó. és ha úgy érzed, elromlik, emlékezz erre a pillanatra."
-
"ez a felejtés ragályos. mikor karmoltál ki?"
-
"ilyenkor olyan fejed van, mint egy kislánynak, aki rosszat csinált, és el akar bújni, de aztán mégis visszajön."
-
"kettőnk közül nem akarsz inkább te gyereket szülni?"
-
"van egy szendvicsem... elszívjuk felesbe?"
-
"nekem tényleg az a legborzasztóbb rémálmom, hogy valami dagadt ember testében ébredek, aki nem tud megmozdulni."
-
"éhes vagyok és agresszív"
"de miért vagy agresszív?"
"MERT ÉHES VAGYOK"
2014. március 11., kedd
#
amikor elindulok, félek, hogy elmegyek
még magam se tudom, hova tartok
amikor megkérdezi, gyorsan kitalálom
végül nem arra megyünk
három év távlatába nyúlnak vissza az emlékeim
a memóriám
gyilkos
ugyanúgy rezeg a nap a fák között
ugyanaz a stroboszkóp-feeling
alkonystroboszkóp
többre emlékszem
több ilyen estére
volt már hidegebb is
ő meg én, meg néha a többiek
mennyit tudtunk beszélni
akár a semmiről is
kicsit könnyezem
fogja a kezem
leülünk
rágyújt
az ölébe fekszem
"de le ne égesd a hajamat"
valahogy rájövök, hogy el kell engednem
a régi fákat, meg a régi napfényt
az már halott
de mi még itt vagyunk
csak nem akarok hazajönni
elindulok vele többször is, aztán
visszafordulok mindig
még ad egy csókot a buszmegállóban
visszafordulok utoljára is
"féltelek" - mondja homlokát ráncolva
'"mitől?"
"önmagadtól"
még magam se tudom, hova tartok
amikor megkérdezi, gyorsan kitalálom
végül nem arra megyünk
három év távlatába nyúlnak vissza az emlékeim
a memóriám
gyilkos
ugyanúgy rezeg a nap a fák között
ugyanaz a stroboszkóp-feeling
alkonystroboszkóp
többre emlékszem
több ilyen estére
volt már hidegebb is
ő meg én, meg néha a többiek
mennyit tudtunk beszélni
akár a semmiről is
kicsit könnyezem
fogja a kezem
leülünk
rágyújt
az ölébe fekszem
"de le ne égesd a hajamat"
valahogy rájövök, hogy el kell engednem
a régi fákat, meg a régi napfényt
az már halott
de mi még itt vagyunk
csak nem akarok hazajönni
elindulok vele többször is, aztán
visszafordulok mindig
még ad egy csókot a buszmegállóban
visszafordulok utoljára is
"féltelek" - mondja homlokát ráncolva
'"mitől?"
"önmagadtól"
2014. március 10., hétfő
a renee phoenix meg amúgy dalok
boldog vagyok
érettségi
szerintem itt a tavasz, vagy mi
ma több, mint tíz hosszt úsztam háton
rájöttem, hogy nem rettegek a vízben, ha nem ér bele a szám
írtam egy dalt
Balázs felhívott
"szia"
"öööö szívem...EZ KURVAJÓ"
rockzenekar.
rockzenekar.
rockzenekar.
szóval boldog vagyok, ott tartottam
kaptam csokit
bezabáltam
írtam ám verset is
igazából most úgy érzem minden rendben lesz
hasonlítok a Renee Phoenixre
ő az
csak nincs piercingem
jó lenne
de a múltkor lebénázták a terveimet
meg pénzem sincs rá
valamit úgy akartam írni
de szerintem inkább hajat mosok, az jót tesz
2014. március 8., szombat
egy szombat
nagyon kicsi volt az az ágy, alig fértünk el, egészen hozzá kellett bújnom
mondott valamit
már nem emlékszem
felültem, ő nézett, összefontam a karjaimat a térdemen
fájt
lerohantak a gondolatok, "a hadsereg menetel a szívemen át"
mi a baj?
semmi
megragadta a karom
ne gondolkozz
ne hagyd
késő volt
csak annyit tudtam mondani: bántottad Emilyt
és tudta
basszus, tudta
pedig soha nem meséltem róla
senkinek
de neki főleg nem
kérdezett
kivallatott
remegtem
nagyon remegtem
nagyon fájt
azt mondta, pusztítsam el
feloldozott
levetkőztetett, csak a ruhák maradtak rajtam
nem akartam, hogy megöleljen
utáltam magam akkor
de nem engedett el
sírtam
kimentünk cigizni
ki kellett másznunk az ablakon
mezítláb
mínusz 5 fokban
nevettem rajtunk
ahogy sorrendben pakoltuk vissza a virágcserepeket a párkányra
rájöttem, hogy tényleg tizennyolc évesek vagyunk
még ha néha kétszer annyinak is érzem magam
mezítláb szaladt végig a jeges udvaron, hogy kidobja a csikkeket
csínytevések
és akkor nem volt többé kislány bennem
mondott valamit
már nem emlékszem
felültem, ő nézett, összefontam a karjaimat a térdemen
fájt
lerohantak a gondolatok, "a hadsereg menetel a szívemen át"
mi a baj?
semmi
megragadta a karom
ne gondolkozz
ne hagyd
késő volt
csak annyit tudtam mondani: bántottad Emilyt
és tudta
basszus, tudta
pedig soha nem meséltem róla
senkinek
de neki főleg nem
kérdezett
kivallatott
remegtem
nagyon remegtem
nagyon fájt
azt mondta, pusztítsam el
feloldozott
levetkőztetett, csak a ruhák maradtak rajtam
nem akartam, hogy megöleljen
utáltam magam akkor
de nem engedett el
sírtam
kimentünk cigizni
ki kellett másznunk az ablakon
mezítláb
mínusz 5 fokban
nevettem rajtunk
ahogy sorrendben pakoltuk vissza a virágcserepeket a párkányra
rájöttem, hogy tényleg tizennyolc évesek vagyunk
még ha néha kétszer annyinak is érzem magam
mezítláb szaladt végig a jeges udvaron, hogy kidobja a csikkeket
csínytevések
és akkor nem volt többé kislány bennem
2014. március 7., péntek
összegzés, állapot
ma bring me the horizon-t játszottak a suliban... énekelve mentem fel az első emeletre
sapkában járok, mert le van nőve a hajam
ma minden jó volt
nagyon boldog voltam, pörögtem, ettem csokit. Balázs nekem adta a croissantja felét <3
nagyon jót kosaraztunk
Misi megfogta a derekam
még jó, hogy Balázs nem látta... behúzott volna neki
utálják egymást
mondjuk én kedvelem Misit
és nem kelt bennem érdeklődést ha megfog
délután kimentem Pattival meg Fruzsival görkorizni
mindig a szexről beszélgetünk a végére
most is
a temető mellett
röhögve
szörny(ű)ek vagyunk szerintem
de a halottaknak már úgyis mindegy
és ők nem pletykásak
holnap én főzök
hétfőn megyek úszni reggel
szépek a lábaim
sehol egy karcolás
a hasamon lehetne mit javítani
sapkában járok, mert le van nőve a hajam
ma minden jó volt
nagyon boldog voltam, pörögtem, ettem csokit. Balázs nekem adta a croissantja felét <3
nagyon jót kosaraztunk
Misi megfogta a derekam
még jó, hogy Balázs nem látta... behúzott volna neki
utálják egymást
mondjuk én kedvelem Misit
és nem kelt bennem érdeklődést ha megfog
délután kimentem Pattival meg Fruzsival görkorizni
mindig a szexről beszélgetünk a végére
most is
a temető mellett
röhögve
szörny(ű)ek vagyunk szerintem
de a halottaknak már úgyis mindegy
és ők nem pletykásak
holnap én főzök
hétfőn megyek úszni reggel
szépek a lábaim
sehol egy karcolás
a hasamon lehetne mit javítani
2014. március 6., csütörtök
#
sírni kezdek
először csak finoman, aztán rájövök, hogy nem tudom abbahagyni, és itt az idő, hogy kisírjam magam
a szemfestékem szürke részecskéi zavaros tócsákat hagynak a padon, és kicsengetnek
utolsónak maradok a teremben, megpróbál felráncigálni, felállok, nem látok semmit
nyitva van a szemem, de még mindig nem látok semmit, kitámolygok a folyosóra, teszek két lépést, nekidűlök a falnak,
nem kéne itt összeesni
azt hiszem, odajön hozzám, megölel, zokogok a kabátjába, valamit mond, én csak annyit válaszolok, hogy
"menjél cigizni"
elindulok, a kezeimmel a szemeimen, nem akarom, hogy lássák az arcomat
pedig bámulnak
elmegy cigizni
sírok
jönnek a csajok, megkérdezik, mi a baj, ez az a rész, amit a legjobban utálok
elbasztam, csak ezt tudom hajtogatni, elbasztam
lehet azt hiszik, megjátszom magam, de semmi más nem jön a nyelvemre
elbasztam
kicsit kijózanodok
nagyon remegek
meglátom őt a folyosón
sírok
sírunk
már megint hülyeséget csináltam
mindenki haragszik rám
-
ötvenhét kiló vagyok
ötven kiló hús
hét kiló tömény feketeség
-
szóval fekszünk az ágyban
kopogtatja az ujjait a gipszkartonon
próbálkozik, próbálkozik
sírok
ő most nem sír
nem akarom így, ő se így akarja, kölcsönös megegyezés
túl jó páros vagyunk mi ahhoz, hogy ilyen szarokra menjen rá a kapcsolatunk...
először csak finoman, aztán rájövök, hogy nem tudom abbahagyni, és itt az idő, hogy kisírjam magam
a szemfestékem szürke részecskéi zavaros tócsákat hagynak a padon, és kicsengetnek
utolsónak maradok a teremben, megpróbál felráncigálni, felállok, nem látok semmit
nyitva van a szemem, de még mindig nem látok semmit, kitámolygok a folyosóra, teszek két lépést, nekidűlök a falnak,
nem kéne itt összeesni
azt hiszem, odajön hozzám, megölel, zokogok a kabátjába, valamit mond, én csak annyit válaszolok, hogy
"menjél cigizni"
elindulok, a kezeimmel a szemeimen, nem akarom, hogy lássák az arcomat
pedig bámulnak
elmegy cigizni
sírok
jönnek a csajok, megkérdezik, mi a baj, ez az a rész, amit a legjobban utálok
elbasztam, csak ezt tudom hajtogatni, elbasztam
lehet azt hiszik, megjátszom magam, de semmi más nem jön a nyelvemre
elbasztam
kicsit kijózanodok
nagyon remegek
meglátom őt a folyosón
sírok
sírunk
már megint hülyeséget csináltam
mindenki haragszik rám
-
ötvenhét kiló vagyok
ötven kiló hús
hét kiló tömény feketeség
-
szóval fekszünk az ágyban
kopogtatja az ujjait a gipszkartonon
próbálkozik, próbálkozik
sírok
ő most nem sír
nem akarom így, ő se így akarja, kölcsönös megegyezés
túl jó páros vagyunk mi ahhoz, hogy ilyen szarokra menjen rá a kapcsolatunk...
2014. március 5., szerda
levél
szóval, figyelj
ez így nem jó, nem tetszik
most ostoba vagyok és büszke, megint
miért ne tehetném?
nem érdekel
neked aludnod kell
neked pihenned kell
neked érned kell
milyen pálinka lesz belőled?
nem szeretem a pálinkát
szerintem én annyi éves vagyok
amennyi a személyiségeim életkora összeadva
kés, villa, olló
kérem vissza őket
mindet
most.
ez így nem jó, nem tetszik
most ostoba vagyok és büszke, megint
miért ne tehetném?
nem érdekel
neked aludnod kell
neked pihenned kell
neked érned kell
milyen pálinka lesz belőled?
nem szeretem a pálinkát
szerintem én annyi éves vagyok
amennyi a személyiségeim életkora összeadva
kés, villa, olló
kérem vissza őket
mindet
most.
2014. március 3., hétfő
#
tényleg ott sír a fürdőszobapadlón, ahogy mondták, és abban a pillanatban annyira én, hogy megijedek magamtól.
kicsit félhomály van, leguggolok mellé, és akkor valahogy biztos vagyok magamban, mintha évek óta ismerném őt, mintha tudnám, hogy mit kellene mondanom, hogy megnyugodjon, mintha tudnám...
hiszen tudom. valahol biztos tudom.
nem tudom, mit érnek a szavaim, csak egy picit teszem a kezem a hátára, de nem taszít el magától, és utána már bátran kérdezek, önmagam páciense vagyok, és ő is az enyém.
tudom, hogy mi van, tudom, hogy ő nem tudja, mi van, nem tudja ezt ilyenkor senki, milyen nehéz az élet, amikor gyereknek már túl nagy vagy, felnőttnek meg még túl kicsi. én csak azt tudom, hogy segíteni akarok, nem akarom, hogy én legyek belőle.
kimegyek.
később hallom, hogy keres. kutat. zörögnek a tárgyak a fiókban, csapódnak a szekrényajtók, a hang kísértetiesen ismerős, elhúzom a függönyt, látom, ahogy ül a kád szélén kifejezéstelen arccal, a haja össze-vissza a szemében, mit keresel? semmit.
ó, istenem.
és talál. tudom, hogy talál, én is találnék, ez szappantartó, ezek hajcsavarók, ez egy hajvasaló, nem elég éles, gondolja magában, és én várom, hogy találjon. és talál, valami porcelán, régi, törött, és kikapom a kezéből, és szerintem akkor tudja, hogy mire gondolok.
és megiszik két deci tequilát, amivel lezárja magában, ami talán pontot tesz rá egy ideig, nem hagyom, nem fogom hagyni. túlságosan hasonlít rám.
kicsit félhomály van, leguggolok mellé, és akkor valahogy biztos vagyok magamban, mintha évek óta ismerném őt, mintha tudnám, hogy mit kellene mondanom, hogy megnyugodjon, mintha tudnám...
hiszen tudom. valahol biztos tudom.
nem tudom, mit érnek a szavaim, csak egy picit teszem a kezem a hátára, de nem taszít el magától, és utána már bátran kérdezek, önmagam páciense vagyok, és ő is az enyém.
tudom, hogy mi van, tudom, hogy ő nem tudja, mi van, nem tudja ezt ilyenkor senki, milyen nehéz az élet, amikor gyereknek már túl nagy vagy, felnőttnek meg még túl kicsi. én csak azt tudom, hogy segíteni akarok, nem akarom, hogy én legyek belőle.
kimegyek.
később hallom, hogy keres. kutat. zörögnek a tárgyak a fiókban, csapódnak a szekrényajtók, a hang kísértetiesen ismerős, elhúzom a függönyt, látom, ahogy ül a kád szélén kifejezéstelen arccal, a haja össze-vissza a szemében, mit keresel? semmit.
ó, istenem.
és talál. tudom, hogy talál, én is találnék, ez szappantartó, ezek hajcsavarók, ez egy hajvasaló, nem elég éles, gondolja magában, és én várom, hogy találjon. és talál, valami porcelán, régi, törött, és kikapom a kezéből, és szerintem akkor tudja, hogy mire gondolok.
és megiszik két deci tequilát, amivel lezárja magában, ami talán pontot tesz rá egy ideig, nem hagyom, nem fogom hagyni. túlságosan hasonlít rám.
2014. március 1., szombat
visszatértem...
Rájöttem, hogy szeretem ezt a helyet. Csendes, aki tud róla, az is hallgat, és nyugodtan kiírhatom magamból a so deep gyökérségeimet is. Igazi depi-blog lehet, az én módomra, feleslegesen ugye nem rinyálunk. Nekem meg kell ez.
De most beteg vagyok, s nincs mit írnom... csak aludni szeretnék, és menni...
De most beteg vagyok, s nincs mit írnom... csak aludni szeretnék, és menni...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)