#

amikor elindulok, félek, hogy elmegyek
még magam se tudom, hova tartok
amikor megkérdezi, gyorsan kitalálom

végül nem arra megyünk
három év távlatába nyúlnak vissza az emlékeim
a memóriám
gyilkos


ugyanúgy rezeg a nap a fák között
ugyanaz a stroboszkóp-feeling
alkonystroboszkóp

többre emlékszem
több ilyen estére
volt már hidegebb is
ő meg én, meg néha a többiek
mennyit tudtunk beszélni
akár a semmiről is

kicsit könnyezem

fogja a kezem
leülünk
rágyújt
az ölébe fekszem

"de le ne égesd a hajamat"

valahogy rájövök, hogy el kell engednem
a régi fákat, meg a régi napfényt
az már  halott
de mi még itt vagyunk


csak nem akarok hazajönni
elindulok vele többször is, aztán
visszafordulok mindig

még ad egy csókot a buszmegállóban
visszafordulok utoljára is
"féltelek" - mondja homlokát ráncolva

'"mitől?"

"önmagadtól"