ijaj

Mindig nyáron lesz olyan betegségem, ami eddig még nem volt, vagy ami rohadtul ciki, vagy rosszkor jön...

Úgy egy hete kezdett el fájni a hasam, de szüneteket tartott, és azt hittem, elmúlt, aztán tegnapelőtt visszajött, tegnap már alig bírtam mozdulni, úgy görcsöltem, haza is jöttem, nem boldogítottam Balázst az állapotommal, és ma is folytatódott... és már tökre beparáztam, hogy valami komoly, mert eddig még nem volt ilyen, hogy csak a hasam fájt, és semmi hasmenés, hányás... ráadásul nem múlt el.

Aztán rávettem magam, hogy elmenjek dokihoz, illetve Balázs vett rá, és hát... vírust kaptam vagy bacit vagy mi az istent. A lényeg, hogy piruláznom kell még 5 napig, de szerintem már jobban leszek holnapra. Most vettem be először gyógyszert, és már tudok ülni. :)

Egyébként szerencsétlen voltam, mert csak tv-t tudtam nézni, a laptopom ugyanis túlmelegedett az ágyon, de felülni meg nem volt erőm. :'D Kurva sok a reklám. És a comedy centralon már nem megy susi maci.
De néztem egy jó dokumentumfilmet a stonehenge-ről.

Balázs csinált nekem tegnap egy szerencsekarkötőt:) és pénteken meglátogat, ha jól leszek, megyek is vele vissza. :) nagyon remélem.

Anya vett nekem kekszet meg gyümit... mondtam neki, hogy ne vegyen zabkekszet, mert az drága, erre vett egy mégdrágább skót kekszet, ami rohadt finom...

Ja amúgy felvettek az eltére :DD

a new hope

Az embereket a tragédiák tudják gyökeresen megváltoztatni. Meg talán a szerelem.
Változni akarok, csak sehogy sem tudom rávenni magam. Olvastam a piros könyvet, és megakadt a szemem ezen:

"Évszázadok óta mártírt csinálsz magadból. Voltál már szolga, házi cseléd, mosónő...nyilvánvaló, hogy szereted büntetni magad. A világ súlya is a te hibád, mert élvezed, hogy az áldozat szerepét játszhatod..."

Igazából valahol magamra ismertem benne. Nem akarok ilyen lenni. Nem akarok szenvedni. El akarom fogadni azt, ami van, és boldogan élni benne. Nem akarok mindig attól tartani, hogy valamit elrontok, hogy ez is, meg ez is, meg ez is az én hibám. Tiszta lelkiismerettel akarok állni a földön, két lábbal. És nem akarom, hogy visszazuhanjak újból. Nem akarok többé kárt tenni magamban.

De kurvanagy erőfeszítés kell egy ilyen változáshoz. Fogalmam sincs, hol kezdjem. Át kell rendezni hozzá az egész gondolkodásmódomat.

De amúgy már nagyon sokat változtam azóta, hogy összejöttünk Balázzsal... nehéz mindig, és előjönnek újabb hülyeségeim, de lassan leküzdöm őket.

Ott tartottam, hooogy még mindig nem tudom, hol kezdjem. De annyira szeretném.... és azt akarom, hogy sikerüljön.

Igazság szerint fél órája ülök itt, hogy írni fogok, de inkább a háttérrel foglalkoztam.

Patti szülinapja rohadt jól sikerült. Jézusra ittuk magunkat. Na jó, nem, másnapra támadtunk fel...
Most egy ideig nem akarok whisky-kólát szagolni :D

Csendesen telnek a napok, egészen 4 óráig jó itthon lenni... aztán hazajön apa... rohadt idegesítő, mindenbe beleköt, abba is, ha jót akar az ember, mindig morog. Ezért inkább lelépek, ha megérkezik.
Tegnap kimentünk Pattival, őt is cseszegették otthon... a csarnoképület mellett volt egy létra.
Felmásztunk a tetőre, ott ültünk, cigiztünk, bámultuk a naplementét... tök jó volt.

Még képet is csináltunk.

Lassan megyek zuhanyozni meg készülődni, mert az ötössel megyek be Bazshoz, aki a szülei távollétében próbatermet csinált a felső szintből... kíváncsi leszek a zenélésükre...

lezárás

Az előzővel kapcsolatban: FOGOK.

Furcsa. Azt hittem, teljesen elfelejtettem. De ahogy Dani mondta tegnap, az elsőt soha nem felejted el teljesen. 

Nem vettem észre. Valami rossz volt. Valami nem volt rendben. Hiányt éreztem, amikor felkeltettem, hiányt éreztem, amikor megpróbáltam felvidítani, hiányt éreztem, amikor csak bámultam őt, ahogy a többiekkel nevet. És nem tudtam, mi hiányzik.

Akkor jöttem rá, amikor egyedül maradtam itthon, rémesen egyedül, és kimondtam:

"Hiányzik egy ember."

"Ki?"

"Nem tudom. Nem létezik."

Azt hittem, nekem senki sem jó. Először magamat büntettem, magamat okoltam, azt hittem, nincs helyem a világban, nincs helyem senki mellett. 

Megnyugodtam, aztán megint visszaestem... aztán megint boldog voltam, aztán megint éreztem azt a hiányt, azt a sötét árnyékot... és elkezdtek hiányozni a régi dolgok, a régi Balázs...

És utána már napról napra változtak ezek a hangulatok, a gondolataim. Egyik pillanatban minden rendben volt, a másikban a szakításon gondolkoztam. 

A filmmel kezdődött minden. Nem tetszett neki a film.

Nem jött velem úszni. Úszni akartam. Nem volt kedve. 

Nem szóltam hozzá egész úton. De csak miután kipróbáltam, hogy a konditerem falai tényleg gipszkartonból vannak-e.

Aztán persze mondta, hogy nyögjem már ki, mi bajom van, én pedig kérdeztem, hogy "Mi lenne, ha azt mondanám, hogy nem jöttél úszni?"

"Azért haragszol, mert edzésen nem voltunk együtt."

"Nemsokára máshogy se leszünk."

Igen, a fejéhez vágtam. Kurva szarul éreztem magam. Ilyen szaron kiakadni. De nem tehettem róla...

már rég elkezdődött. Már nem tudtam szemet hunyni semmi felett. Hiányt éreztem, zavart, és... boldog akartam lenni. És akkor nem hittem benne, hogy ez mellette sikerülhet. És fájt.

Kimentem, és elhatároztam, hogy nem lesz önsajnálat... ő közben bent omlott össze. És elkezdtem kitisztítani a fejem.

És rájöttem, hogy a legrosszabb az, hogy nem mondhatom el. Senkinek.

Bementem, leültem az ágyra, és akkor világossá vált minden.

Mást hittem. Mást képzeltem.

Az Előző képére akartam formálni őt, és nem tudtam elfogadni azt, hogy ő nem úgy csinálja a dolgokat. Persze nem tudatosan, hiszen agyban teljesen túl vagyok már az Előzőn... hanem belülről, mélyről. 

Magasra tettem a mércét, és akaratlanul is azt vártam el tőle, amit régen kaptam...

De ő más, és akkor rájöttem, hogy fel kell adnom. Hogy az az ember, aki hiányzik, a Képzeletbeli Balázs, halott. Meghalt.

Nem láttam a múltat, nem láttam a jövőt, csak az összeomló jelent. 

És elsirattam.

És bocsánatot kértem az Eredetitől, elmondtam neki, hogy rájöttem, és azt mondta, próbálta elmondani nekem, de nem tudta. 

És többé nem jött vissza. Azóta nem jönnek a gondolatok. Azóta nincs hiány.

"Mit csinálsz?"

"Felejtek."

Szóval túl vagyunk ezen az első nagy összebaszáson, és azóta minden rendben. 

Nem tudom, fogok-e még ide írni...

feszt meg minden

Voltam rockfeszten. Baromi jó volt. Voltak ugyan dolgok, melyektől nehéz volt elvonatkoztatni, és néha rám jött az az érzés, hogy basszus, én ezt nem akarom... de hát muszáj. Néha muszáj a fasznak a rossz oldalán állni.

Patti nagyon maga alatt volt a múlt héten, ezért gondoltuk, elvisszük fesztiválozni. Pénteken kezdtük, egy szuper vezetésóra után sminkeltem, és mentünk. Jöttek az ikrek is, bár hiperbunkók voltak... szóval nem hiányoztak.

Este sikerült berúgnom... megnéztünk valami koncertet, de igazából ültünk a réten, és iszogattunk-beszélgettünk-cigizgettünk... jöttek hülye poénok...
Aztán nagyon hideg lett, és nem volt semmi jó zene, úgy döntöttünk, hazamegyünk...

A szombati már érdekesebb volt, előtte lementünk a partra is, és nem mertem beleugrani a vízbe... jéghideg volt és ugye nem ér le a lábam és ugyebár vízfóbiám van... szóval féltem még a létrán is lemenni. Aztán mondták ott idegenek, hogy megcsinálták a szabadstrandot... lementünk megnézni.
Balázzsal mertünk bemenni, mindketten lábsérüléssel jöttünk ki. Én belerúgtam egy kőbe, az ő talpát felvágta egy kagyló. Szóval úgy döntöttünk, hogy nincs több strand.

Este játszott a Hurkatöltő nevű zenekar, Pisti a dobosuk... imádtuk.  :D Ordítottunk végig, Dani hozott egy hurkatöltőt, azt lóbáltuk a levegőben...

Szóval rohadt jó volt :D denszeltem Pattinak... röhögött... Balázs folyton a nyakába akart venni az Alcoholica koncerten... mondjuk felhúzott mert úgy volt hogy Metallica tribute, és vártam, hogy majd jó Metallicákat játszanak, de nem ismertem csak a The One-t.

Ez után vége is lett az egésznek, hazamentünk...
Ma meg újra lementünk a partra, ééééés beugrottam a vízbe:) igaz az első pár másodpercben azt hittem, megfulladok, de utána jobb lett, és úsztam is :D
Jövő héten meg tábor *.*  úszok egész héten.

részeg

Azért még mindig vannak dolgok, amiket félek ide leírni.
Például egy nagyon nagyon sötét borozós éjszakát. Amúgy nincs baj a részeg énemmel, amíg valami ki nem zökkenti a mámoros boldogságból.
Csak akkor így minden megháromszorozódik. Én is.

Tehát először jött az "én nem akartam senkinek semmi rosszat", aztán "én csak erre a kocsira várok".
Aztán már minden kocsi túl lassan jött. Amelyik nem, az elől meg elráncigált Balázs.

Aztán vágjuk magunkat hullámcsattal. Aztán Balázs eldobja a hullámcsatot. Aztán kérem tőle, hova tette, a hajamba akarom rakni.
"Ja basszus az a hullámcsatod volt? Eldobtam"

"Dani adj egy cigit"
"De ez erős ukrán cigi"
"NEKEM MINDEGY CSAK ÖLJÖN"

és a hazautat végigsírtam. aztán még otthon is
igaz az vicces volt, amikor nekimentem a szekrénynek.

"koordinálatlan vagyok de kell pisilnem"
"kikísérjelek?"
"á nem kell" BUMM

ez történik amikor úgy érzem, hogy én vagyok a hibás

egyébként simán kinyírtam volna magam

amúgy azóta minden rendben. bár néha még mindig úgy érzem, hogy a híd alatt lenne a legjobb helyem. mindenhol csak zavarok.
ma azt álmodtam, hogy apáék felküldtek pestre 170 ezer forinttal. és attól kezdve ott kellett élnem.