#13

"Ez a vonat elment."

Amikor reggel megérkezik, mintha megvilágosodnék, egyszersmind rájövök, hogy pontosan tudom, mit akarok neki mondani - de az óra elkezdődik, és nekem nincs lehetőségem elmondani Balázsnak, hogy hiányzik, és szükségem van rá.
Pedig ő azok közé tartozik, akikkel képes vagyok érző lény módjára beszélni, nem viccet csinálni mindenből, nem terelve a témát. De ehhez még nekem is bátorság kell - nem adom magam könnyen.

Csak annyit kérdez, ragyogó szemekkel:

"Nem jössz velünk Pestre?"

Mosolyog, és látom, hogy őszinte. A szeme pont olyan kék, mint az enyém. Szerintem mi mindig is testvérek voltunk. Pont annyira utáljuk egymást.

"Mikor?"

Lelki szemeim előtt megjelenik az autója, benne ülünk hárman, négyen, cigiznek, én meg éneklek a hangos, bömbölő zenével. De a kép hamar feloszlik.

"Ma" - vigyorog.

Megrázom a fejem. Csütörtök van. Miben sántikálnak már megint? Eszembe jut a Metallica-videó, amit Boldi kirakott tegnap facebookra. Valami koncertre mehetnek. Kitti világosít fel órák után, hogy egy Metallica-film lesz, és vonatoznak majd.

Aztán kezdődik megvilágosodásom második fázisa. Először Nóri ültet bogarat a fülembe - vagy inkább muslicát, mivel ez még csak egy pici bogár, ártatlannak tűnő. Fél, hogy Balázs rosszakat fog mondani róla a pasijának.
Nevetségesnek tartom a feltevést, és szóvá is teszem - Balázs soha nem tenne ilyet, és különben is, mi rosszat tudna róla mondani.

Kittié a második bogár - vagy inkább kígyó az, nem is tudom. Kijelenti, hogy szerinte Balázs megcsalta őt nyáron a Balatonon - mire újból felnevetnék, de most már túl sok a bogár a levesemben.
Honnan jutnak eszükbe ezek a rossz dolgok? Kiről beszélünk egyáltalán?

Aztán rádöbbenek, ahogy szép lassan végigfuttatom az emlékeimet a fejemben - minden, amit most látok, csupán egy báb. Mintha lenne egy tökéletesen ugyanúgy kinéző, beszélő és viselkedő Balázsunk, aki belülről teljesen más.

Ismeretlen.
Talán ismeretlen.

Egyedül maradok a gondolataimmal, mint azokon az estéken, amikor egyedül emlékezem a lehetetlen, de megtörtént eseményekről - elkap az érzés, amikor minden csupán visszhang, és az emberek csak összeragadt gyurmák, több színből, elfolynak, nem is valósak. Vagy ők nincsenek ott, vagy csak én nem létezem.

Olaszon rájövök, hogy Boldi helye üres, és felnézek az órára, alig múlt el egy.

Ez a vonat elment, gondolom magamban, és felsóhajtok - kezeim közül kieresztem a már amúgy is halott lehetőséget, és nem is nézek utána - talán egyszer még megmondom neki, amit annyira akartam. Talán sörözünk még együtt, vagy gitározunk, vagy csak összefutunk valahol - mennyi lehetetlen jövőkép.

Nem tagadom, hogy hiányzik, mint ahogy azt se tagadtam soha, hogy gyűlölöm a személyiségének néhány részét - rendelkezik a legrosszabb hibákkal, amik cseppet sem alkotnak róla fényes képet mások szemében. Nem szégyellem leordítani a fejét mások előtt, és nem titkolom előtte a gondolataimat. De ma is megvédtem, és mindig védeni fogom - mint egy rossz, elzüllött testvért. Fene tudja, miért, magam sem tudnám megmondani. Talán hozzánőttem az évek során.