Annyi minden történik velem... de legalább most együtt rohanok az élettel, és nem érzem azt, hogy lassan elmaradok mellette, hogy csak egy fa vagyok a vonat ablakából nézve, ami összemosódik a többivel.

Sok új érzelmet tapasztalok... sok új dolgot tanulok, én is változom, mint minden más, mint a fa, a fű. De ez is körforgásszerű, akár az évszakok.

Most egy kicsit rossz vagyok, s talán kicsit lázadó. Eszembe jut, milyen lenne egy postaláda nyílásán befújni a cigifüstöt, vagy beülni nyolcan egy kocsiba, hárman lennének a csomagtartóban...

Bár soha nem tenném meg ezeket. De érzem, hogy a gondolataim, a szabadságom tesz engem erősebbé, olyanná, aki meg tud állni a lábán, bátorrá tesz, mert ez vagyok, és ez a részem most két évig nem tudott kiszabadulni. Tulajdonképpen szép lassan rájövök, hogy belekényszerültem egy olyan keretbe, amiből mindig is kilógtam egy kicsit. De nem baj, itt az idő bepótolni, persze okosan.