#20

Éhezem az érintésekre. 

Olyan vagyok, mint egy kismacska, dörgölőzöm a lelkemmel az emberekhez, hátha valaki rájön, hogy tulajdonképpen kezek simogatására vágyom. Ölelésre, lágy cirógatásra, talán csókokra. Persze nem akárkitől, de ilyenkor már szinte öntudatlanul keresem az alkalmat, mikor érintkezhetek valaki kezével, vállával, hátával. Nem intim módon, csupán hogy érezzem, hogy nem csak egy árnyék vagyok, egy szellem, hanem valós hús.

Nehéz, mert egyedül vagyok, és Pattit nem babusgathatom, a barátságunk olyan, akár a férfiaké: nincs buziskodás(, ha nem ittunk sört.) Odabújok Kittihez, mert ő élvezi, Balázs szereti fenntartani a "szerető" látszatát, bár volt időm az évek során megszokni, hogy előszeretettel bújik bele a lányokba.
Megsimogatom tesóm fejét, és ráakaszkodok a nyakára, mindenhol a kezeket, vállakat, nyakakat, fejeket keresem, mint egy őrült, és közben érzem, hogy a végét járom.

Lehetne már őszi szünet.

Körülnézek, és azt mondhatom, szinte mindenkinek van valakije, akivel testi kontaktusba léphet: van, akinek ott a partnere nap mint nap, van, aki talál magának, ha éppen kedve van hozzá, és vannak a puszilkodós lányok, akik egymást ölelik-simogatják. (Btw kezdek én is ilyenné válni, legalábbis ha ez így megy tovább.)

Kevés olyan lány van, aki teljesen kerüli az ilyesmit.
Vajon ez alapvetően hiányzik mindenkinek, vagy csak nekem, aki hozzászoktam nyáron?

Úúúúristen de meg akarok ölelni mindenkit.