mesélnivaló

Szóval megvannak az írásbeli érettségik.
Viszonylag jól viseltem, igaz, hogy a négy nap minden délutánja alvással kezdődött, egyszerűen kimerültem már addigra, és olyan hideg volt, hogy alig akartam kimászni a takaró alól. Amúgy nem izgultam egyáltalán, bár ez annak is köszönhető, hogy Balázzsal voltam végig. Következő héten volt az infó gyakorlati, amire túl későn kezdtem el készülni, szóval három borzasztóan agyzsibbasztó napom volt, amíg akaratlanul ültem a gép előtt. De így utólag megérte, jobban teljesítettem, mint a többiek, legalábbis az elmondásuk szerint.

Volt egy pár nap, amit pihenéssel töltöttünk, volt egy kisebb összeveszésünk, de amúgy semmi komoly, túl sok minden szakadt a nyakamba, elkezdtem vezetni, és minden közbejött, az oktató gerincsérvet kapott, én meg úgy voltam vele, hogy júliusig mindenképpen be kell fejeznem, ha menni akarok Pestre dolgozni. Ott közben kiderült, hogy az étterembe csak Balázs mehet, nekem nincs hely. A következő megoldás a Balaton volt, tudtuk, hogy ott mindketten tudnánk dolgozni, csak a személyzet nem az igazi.
Mindeközben nekem alkalmassági vizsgám volt szerdán.

Még előtte találkoztunk Danival, aki hazajött Dániából. Ő persze bulizni akart, nekem semmi erőm nem volt hozzá. Első nap nem is ittam semmit, a társasághoz alapból furán állok, nem mindig tudok feloldódni, sokszor csak csendben ülök. Segített volna az alkohol, de egyszerűen nem bírtam inni a feszültségtől.
Másnap (szombaton) Daniék kertjében jöttünk össze újra, az egykori zenekartagok-és barátnőik, meg Peti, húst sütöttünk, én benyakaltam egy fél üveg pezsgőt, aztán azt hittem, ki is hányom, nekem tényleg nem kellett az alkohol... de aztán nem lett semmi baj, inkább csak néztem, hogy milyen intenzitással vedelnek a többiek, nevettem velük és rajtuk, az végülis  jó volt... aztán szóba jött a zene.

Vendel kivált a másik zenekarból, és szívesen újrakezdené a fiúkkal. Daninak van ideje, Pisti is benne lenne... és akkor mondta Balázs, hogy mégse olyan jó ötlet rögtön elhúzni innen a picsába, az utolsó nyarunkon. Egy kicsit wonderlandesen éreztem magam, "velem ki fog akkor énekelni" gondolatok jártak a fejemben, teljesen tanácstalan voltam, de igazából egyre inkább rájöttem, hogy megkönnyebbültem. Nem kell izgulni a munka miatt, a vezetés miatt, ha a júliust itthon töltjük. Hogy az augusztussal mi lesz, az még nyitott kérdés. A gyors döntések híve vagyok, így ezt még ott éjszaka eldöntöttem - maradok.

Kedden felmentünk Pestre, találkoztunk Lucáékkal, voltunk kint a szigeten, aztán másnap sikeresen teljesítettem az alkalmasságit. (Életemben nem csináltam még kézenállást, most sikerült.)
Másnap Balázs bement próbanapra az étterembe, és megállapította, hogy nagyon pörgős, de ha akarna, mehetne. Ennek ellenére ő is maradni szeretne.

Itthon a dolgok egyre rosszabbak... apámra a múltkor is megharagudtam, most anyát basztatja, ami neki a jobbik eset, mert ha engem basztatna, a fejéhez vágnám mind a húsz infótételt, meg azt a nyolc égőt, amit három hónapja be kellett volna üzemelni a folyosón. Szar most egyedül itthon lenni, főleg, hogy egy hónapja szinte el se váltam Balázstól egy napra sem, most meg ilyen totál halálhangulatban kell itthon agyleszívó tételeket tanulnom...
Úgyhogy holnap megyek is be, lesz egy angolóránk, meg szeretnék vezetni is, ha lehet...
Szerdán pedig kiderülnek az érettségik eredményei.