Megszűnik az idő, csak ülünk az autóban, a parkoló másik oldalán. Figyeli a szélvédőre eső napsugarakat, a fény beférkőzik a szemein át az agyába, és megvilágosítja az arcát. Belülről.
Vége van, és ez a két szó, ami körülfonja az egész életemet, és mindig mást jelent, most halkan visszhangzik a fejemben.
Megcsókol.

Ő, az autó, és én.
Ott vagyunk, ahol elkezdődött.