és közben, talán tudat alatt megjelenik bennünk a másik út, a másik végállomás gondolata, lehetősége...
és végül nem kerülhetjük el azt. szembesülnünk kell vele. ez néha rossz, néha jó.
az én esetemben... nagyon is jó.
annyi mindent akartam írni... de sajnos nem lehet. nem tehetem. egyszerűen... túl sok. ez már túl bonyolult. ez már nem egy ötven soros tündérmese.
tudom, hogy vannak dolgok, amiket nem változtathatok meg. tudom, hogy vannak jellemek, akiken nem lehet segíteni, és feladtam azt, hogy olyan célért küzdjek, ahol a végeredmény nem ér annyit, mint a harcba fektetett erő.
tudod, az ember küzdelem nélkül napról napra kevesebb. úgy születsz, hogy tele vagy energiával, életerővel, vággyal. valami azonban végig ellened dolgozik. cirka hatvan év kell, hogy a testedet tönkretegye, így jutsz el szép lassan a halálig. ha szerencsés vagy. ha nem, utat talál a lelkedhez, és azt már jóval könnyebben támadja. ki tudja, miért van ez. talán azért, mert a testedre ösztönösen vigyázol. ami belül van, arról nem mindig tudsz. a lelkedet nem láthatod a saját szemeiddel.
ahogy idősebb leszel, egyre több veszteség ér. először nem veszed észre, de egyre inkább tudatosul benned, hogy a show erről szól. elveszíted a kedvenc kutyádat, aztán a nagyszüleidet, és ezek mind kitépnek belőled egy-egy darabot, anélkül, hogy rájönnél: napról napra elfogysz.
aztán jön a szerelem, az első, amikor még mindent odaadnál, majd a többi, míg végül arra döbbensz rá, hogy adnál te, de nincs mit adni. a hegek, a lyukak a lelkeden hatalmas űrt alkotnak, melyen keresztül lassan kifolyik belőled az élet, és úgy érzed, semmissé váltál, úgy érzed, hibát hibára halmozol, úgy érzed, nem érzel többé semmit, hogy már semmi nem az igazi...
és akkor jön a titkos út. az út, amit valójában mindig is követtél. az út, amit neked szántak, amin könnyűszerrel, küzdelem nélkül tudtál haladni, miközben mindenhová kétségbeesetten próbáltál beilleszkedni, tartozni, sikertelenül.
rá kell jönnöd, hogy van egy utad. és lehet ez az út egy város, egy iskola, akármi... egy ember.
ez a te utad.
ahol magabiztosan mozogsz - hiszen végig követted, és már tudod, mi vár rád. ismered.
ahol otthon érzed magad, ahol átölel a biztonság, ahol tudod, hogy a kezedben tartod a sorsod.
ahol érzed, hogy te vagy a legerősebb, hogy az akaratoddal mindent legyőzhetsz. hogy bármire képes vagy.
ahol sírni tudnál a boldogságtól...
sokan nem látják az utat, és vannak, akik letérnek az útról - ők azok, akik új terveket szőnek, s nem kizárt, hogy a keserves munkájuk gyümölcse fogja nekik meghozni ugyanezt a boldogságot. de akkor is van egy biztos pont, ahová mindig visszatérhetnek, ha úgy érzik, elbizonytalanodtak.
le akartam festeni a szemét emlékezetből. nem ment. de talán a középső...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése