- Hol vagy?
- Sétálok.
- DE HOL?
- Fogalmam sincs.
*
még sosem láttam senkit így zokogni
csak magamat
még sosem láttam senkit így félni
csak magamat
nem tudtuk abbahagyni
de a többire nem is emlékszem
sokk.
aztán kezdődött ugyanúgy
vörös, kisírt szemekkel ébredve
de megerősödve
sosem hagyunk függőben problémát
még akkor sem
ha a beszélgetés közepén úgy érzem,
meghaltam
számtalanszor érzem ezt
mindig fáj
és mindig nagyon rossz
de utána túlteszem magam rajta
mert tudom, hogy szeret, és ez az egész csak
a fejlődés része,
a gyógyulásé.
meg kell kapnom ezeket a dolgokat
hallanom kell,
kell, hogy valaki kimondja
hogy gyengén viselkedem
és gyáván
néha túl messzire megyünk
és amikor már nem kapok levegőt és az összes testrészem remeg
akkor vége van
aztán ott ülünk a kazánnál
piros arccal és puffadt szemekkel
és olyan üres vagyok, mint egy
kifosztott sír
és megkönnyebbülten lélegzünk fel
mert megint túljutottunk egy akadályon
aztán kell egy fél nap
hogy visszatérjen belém az élet.
vagy néha elég egy ölelés.
*
és van valami, amit elhagyok most
mint a kisbabák a cumisüveget
szép emlék
de a rágónak kiment az íze
szeretem a rágót
de kiment az íze.
elmegyek.
*
és anya azt mondta, hogy a probléma az agyamban van. és hogy ez elég gáz. de jófej volt. mint egy doktornő.
elmondtam neki mindent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése